Trump ilyen, nagyokat mond, egy showman
Aki a szavakat elemezgeti, rosszul teszi, az embert kell megérteni, aki mondja.
Obama elnök elítélően nyilatkozott arról, hogy az FBI az elnökválasztás előtt tizenegy nappal újraindította a nyomozást Hillary Clinton emailjeinek ügyében. Az elnök azt mondta, hogy rágalmazások és hiányos információk alapján nem kéne nyomozásokat indítani. Közvélemény-kutatások alapján a nyomozás hatására Donald Trump újra esélyes az elnökségre.
Barack Obama elnök most nyilatkozott először az FBI Hillary Clinton emailjeinek ügyében újraindított nyomozásáról – számol be a CNN.
AZ elnök a NowThisNews-nak adott interjújában azt mondta, hogy a nyomozások során „nem dolgozunk rágalmazások, nem dolgozunk hiányos információ és nem dolgozunk szivárogtatások alapján”. Obama elmondta, hogy a legutóbbi nyomozás után az FBI és az igazságügyi minisztérium azt állapította meg, hogy habár Clinton hibákat követett el, de nem történt bűncselekmény.
Aaz FBI tizenegy nappal az amerikai elnökválasztások előtt újraindította a nyomozást a Demokrata Párt elnökjelölt Hillary Clinton magán emailszerverének ügyében. Az ügy nyári lezárásakor a republikánusok, most a demokraták vádolják az FBI-t azzal, hogy politikai döntést hoztak.
Az ügy hatására Donald Trump támogatottsága nőni kezdett és egyes mérések alapján a republikánus jelölt újra esélyes az elnökségre.